Bemutatkozás

Schwenner Zsuzsanna
tanácsadó szakpszichológus, család- és párterapeuta jelölt

Kamaszkoromban döntöttem el, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni, már ekkor is a segítő szakmák vonzottak. Az irodalom szeretete és a tanári hivatás vonzása miatt az ELTE -BTK magyar nyelv és irodalom szakán kezdtem meg a tanulmányaimat 1999-ben, de már ekkor áthallgattam a pszichológia szakra is. 2001-től a pszichológia szak hallgatója lettem, a fejlődéspszichológia és iskolapszichológia szakirányokat választottam. 2003-tól két éven keresztül tanítottam gyermekirodalmat és más tantárgyakat a Pető Intézet tanítóképző főiskoláján, majd a pszichológia szak elvégzése után egy budapesti nevelési tanácsadóban helyezkedtem el iskolapszichológusként, később intézményben dolgozó pszichológusként. 4,5 év alatt 5 gyermekem született: elsőszülött lányom után 21 hónappal egy fiam, majd közel 3 év után hármasiker fiaim születtek, általuk ismertem meg jobban a kötődő nevelést immár nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. A gyerekekkel foglalkozva egyértelművé vált számomra, hogy problémáik szinte mindig a családi közegből indulnak, s erre nagy hatással vannak, így a családterápia rendszerszemléletét is egyre fontosabbnak tartom munkámban. Család- és párterapeuta jelölt vagyok, ami azt jelenti, hogy önállóan folytathatok pár- és családterápiát szupervízió mellett. Hármasikreim születésével magam is megéltem egy sorsfordító élethelyzeti krízist, s az életszakaszok váltásához kötődő krízisek megismerése már ekkor foglalkoztatni kezdett szakmailag is. Emiatt is választottam a tanácsadó szakpszichológus képzésen belül a krízistanácsadás szakirányt, s szakdolgozatomat is a hármasiker-születés krízisének témakörében írtam. 2014-től félállásban a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunakeszi Tagintézményének pszichológusaként 3-18 éves gyerekek vizsgálatával és nevelési tanácsadással foglalkozom.

Pszihológiai képzettségeim:


20042005: részvétel egy 150 órás pszichodráma sajátélményű csoportban
2005. a Vass Zoltán vezette Gyermekrajzok projektív elemzése c. szeminárium
2006 februárjától 2007 júniusáig: az autogén tréning módszerspecifikus terapeuta képzés
2006–2008: részvétel egy 150 órás kiképző vezette pszichodráma sajátélményű csoportban
2006–2009: a MIPE gyermekjátékdráma asszisztens
20102011: a MCSE 200 órás családterápiás alaptanfolyam
20112013: a Magyar Családterápiás Egyesület szupervíziós csoportok
20142016: ELTE-PPK tanácsadó szakpszichológus diploma (krízis szakirány)